Szombaton nem sok mindent csináltam,a játéké volt a főszerep.
Az éjszaka is tűrhetően telt.
Reggel 7-kor ébresztőt fújtam,de csak Anya hallotta meg a trombitálást.Kicsit még lustiztunk majd megkezdtük a napot.
Apa később ébredt,utána vele voltam.Megint nagyokat kacagtunk.
Délben ebéd,alvás,majd ébredés után öltözés és irány Seregélyes.
Mamiékhoz mentünk.Nagyon jól éreztem magam,és annyi dicséretet kaptam,hogy nem győztem pironkodni.
Egyszer aztán ismét nagy készülődés,öltözés,és a Papa elment kocsival,mi meg utána gyalog.
Nem fogjátok kitalálni hová vittek!
Templomba voltunk.Nem nagyon emlékszem rá,de Anya azt mondta egyszer már voltam itt,csak épp bőgtem.
Most jobban viseltem,negyed órát kibírtam,aztán kivonultam.
Persze körbe néztem mindent aztán találtam egy nagyon érdekes vízzel teli tálat amibe nem engedtek pancsolni,így már nem is volt érdekes a dolog.
Kimentünk Anyával és sétáltunk,meg gesztenyét gyűjtöttünk.
Találkoztunk egy kisbabával is akit megnéztem,és már jött is a Mami.
Hazamentünk,ettünk,nagyon éhes voltam.Aztán vártam a Papát.Már az ajtóba toporogtam,hogy mikor jön meg már végre.
Még játszottam egy kicsit,meg a Mami felvitt az emeletre is,ahol Anya szedett össze egy pár könyvet nekem.
Aztán jöttünk haza.Elaludtam a kocsiban,de csak 10 percet szundítottam.
Majd megnéztem a könyveket,olvastunk Anyával,aztán fürcsi,haj mosással.Nem tudom írtam-e már,de kb másfél két hónapja nem sírok haj mosásnál,sőt nem is ellenkezem,hanem segítek.
Még a szárítást is csendben végig várom.Ezért is be szoktam gyűjteni az elismeréseket.
Ma nem voltam álmos túl korán,úgyhogy belefért még egy kis játék,szétpakolás,és tv-zés a ruha kupac tetején.
Anya azt mondta vasalni kell őket,Én csak segítettem.
3 megjegyzés:
Dícséretes dolog, hogy ilyen ügyesen bírtad a tempomban!
Mi is már nagyon szeretnénk elvinni Rebekát!
Puszi: Hajni
Rád aztán buknak a pasik! ;) (A végén mindig menekülnöd kell előlük. Janika is, meg Dávid is... ez igen!:D
Hű, de szereti anyu, amikor én is "segítek vasalni" :S. Úgy látszik a te anyukád jobban viseli. :)
Ügyes voltál a templomban, legközelebb még tovább bírod majd.
A Csicsit én is szeretem!
Nagyon tudok ám rá táncizni!
Látom a te hajad is már csattal van összefogva!Az enyém is ilyen hosszú volt de anya nem bírta tovább és levágta galád módon!
Apa is haragudott érte nem csak én!
Sok puszika Biusom
Kitty
Megjegyzés küldése