Semmit tevéssel.Na jó azért sokat játszottunk,meg még többet néztem mesét.
Szombaton du.-án a mamiéknál voltunk,ott voltak a Manók is.Odafele elaludtam és elég rövidkére sikeredett,úgyhogy pocsék hangulatom lett.
Azért estére mire jöttünk haza már jobban voltam,hisz mindenki csak értem aggódott,és a kedvemben akartak járni.
Mi vittük haza a gyerekeket,sírás is volt amikor kiraktuk őket.
Ja még a lényeg.Szombat de.-ö nem voltam hajlandó Anyával átmenni boltba,mert nem mehettem pizsibe meg papucsba.
Olyan volt már,hogy éppen akkor ébredtem és a kedvenc mesém ment,Anya meg gyorsan átszaladt,és most is így volt.Ahogy szoktam beültem a fotelbe és addig ott ütem és néztem a mesét míg Anya vissza nem ért.(3 perc.)
Nagyon ÜDES KISJÁN VADOK!
Igen azért is megdicsérem magam,ha kakilok a bilibe és szólók,hogy nem csak pisi volt,hanem KAKA IS VAN BENNE.
Meg minden egyéb másért is.
Vasárnap megint nem sok minden történt.
Pocsék időre ébredtünk.
A hangulatom is olyan volt.
Folyton Anyát akartam,így segítettem neki a főzésben,ő meg amikor éppen ráért kicsit játszott velem,majd főztünk megint aztán megint játék.
Jöttek Keriék is,papír gyűjtés van a gyerekeknek a suliban,és jöttek a papírért.Jó szokásukhoz híven 5 perc múlva már itt sem voltak,Én meg borzasztóan el voltam megint keseredve.
De Keri megígérte,hogy nemsokára szünet lesz a manóknak akkor mehetek hozzájuk.
Du-án megjött Apa a melóból utána próbáltak alvásra bírni,mindhárman el is feküdtünk,de az álom manók csak Apának hoztak port.
Így a du-ánt végig játszottam meg meséztem.És persze a hiszti is rám jött este.
Hamar leszerelt Anya és 8-kor már durmoltam is.
Az éjjeli ébresztés pisire működik,így most már nincsen pelusom .

Így imádom a tesót.
Pár napja kérem Anyát,had nézzem meg,és akkor megsimogatom,puszilgatom.
Jó pár videó!
Unatkoztunk de.öt.
Na jó nem is.Előtte az összes kártyát végig játszottuk,és az állatosokról eszembe jutott,hogy énekelhetnénk is.
4 megjegyzés:
Érzi azt a kistesód, hogy mennyire szereted és várod!
Nagyon megy a mondókázás,akár csak az ágyon ugrálás:)
Plussz azért is gratulálnunk kell,hogy milyen ügyes nagylány vagy!Mert én a kis szót nem szeretem:)
De édes, ahogy simized anya hasán keresztül a tesód:-)))
...Üdes kisján is vagy, ha kaka is kikukucskál a biliből:-)))...
Puszillak:Tommy
Mintha csak én ugrálnék az ágyon!
Anya ilyenkor kiabál velem mint a sakál!!!!
Édesem de nagyon simized a pocaklakót!!!!
Puszillak
Megjegyzés küldése