2009. február 6., péntek

Dili.

Ismét köszönjük a sok bíztatást.
Nincs ám akkora gáz,még bírják.És ma amúgy is elég jól viselkedtem,had pihenjenek Őseim.

Tegnap de-öt elég nyugis volt,itthon voltunk játszottunk.

Egyedül az alvás nem ment,azt egy órán keresztül imitáltam mire Anya feladta.
Ittunk kávét majd öltöztünk és indultunk körútra.
A kocsiban két percre volt szükségem és kidőltem.
Akkor ébredtem mikor a Papáéknál megálltunk.
Nem volt otthon senki,így beraktuk a cuccot és irány tovább.
Menet közben az isinél taliztunk a Papával,ki is szálltunk és Én be is mentem vele a Patrikért.
Onnét mentünk is a Dédi Mamát megköszönteni.
Nagyon jót mókáztam megint és csak egyszer hisztiztem be akkor is azért mert Anya nem akart velem futkározni.
Utána mentünk az Aniékhoz babát látogatni.
Szolidra vettem a figurát.
Kinga nagyon tetszett,haza is akartam vinni és mikor kérdezték,hogy kell-e nekem is egy ilyen kis tesó,mondtam,hogy kell.
Szilvivel nem nagyon játszottunk mert Szilvi is szerény volt most és Anyukája ölében üldögélt csak.
Na utána jött az igazi buli,mentünk a Dórát is megköszönteni.
Szuper volt!!!
Nem is nagyon részletezem,imádtam Dórit,Imádtam Patrikot,mindenkinek osztottam a puszát,és játszottunk sokat.
Alig tudtak haza citálni.
Itthon aztán nem akartam fürdeni,nem akartam semmit sem,úgyhogy bepótoltam a du-án kimaradt hisztit.
Arc mosás lett,hogy lehiggadjak mert nagyon felhúztam magam.
(A félreértések elkerülése végett,annyira bedilizett,hogy egyszerűen hiába mondtam akármit,hiába próbáltam normálisan,és kértem,beszéltem,semmi csak üvöltés.Az arc mosás azért volt,hogy ne pörögjön be annyira.Nem nagyon segített ez sem.)
Ezek után gyors fürcsi,mert azt sem akartam és fekvés.

Reggel 9-kor keltem,így az egész napunk eltolódott.
Fél 11kor úgy döntöttünk átmegyünk a mamiékhoz.Csak egyszer kellett kérdeznie Anyának,már indultam is.
Ott mentünk boltba,aztán Mamiékhoz.Nagyon örültünk egymásnak mamival mert már rég találkoztunk.
Délben elmentünk a Dóráért az oviba és végig sétáltam.
Nagyon jó idő volt.
Kettőre hazajöttünk Én elaludtam.
Ébredés után ettem,majd hármasban elmentünk sétálni.
Menet közben Jani bácsi jött a traktorral és csak miattam eljött arra,hogy megnézhessem a traktort.
Tudja,hogy már rég láttam.
De mikor elment mondtam Apáéknak,hogy BIUS FÉLT.
(Olyan édi volt.)
Na itt már nem is sétáltam végig,felvetettem magam ezért rövid sétát tettünk csak.
Du-ánt megint játékkal és tv-zéssel töltöttük.


Most még ugrálok,és dumálok egyfolytában.Anya már jajgat,hogy mikor lesz ebből alvás??

7 megjegyzés:

Eszti írta...

Bius!
Egyszerűen imádunk téged és imádjuk a szüleidet,amiért ilyen frankó kiscsajt neveltek-nevelnek belőled!
Mi egy idősek vagyunk,csak pár nap van köztünk,még az is lehet,hogy a kórházban találkoztunk,mert én tovább maradtam a kelleténél!:-)
Ja és nem is lakhatunk olyan messze egymástól!
A blogolást mi még csak most kezdtük,ugyanis a világháló elkerült minket,Na meg Anya elég suta is hozzá,de jobb későn,mint soha alapon...
Szóval nagyon-nagyon szeretünk titeket és minden nap olvasunk!
Anya ma olvasta végig a naplót az elejétől és bizony volt,hogy sírt és volt,hogy nevetett!
Nagyon sok puszi nektek!Sziasztok!

CsaCseLeV írta...

Itt a vers, amit ígértem:


Szabó Lőrinc: LÓCI ÓRIÁS LESZ

Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hová mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyrõl a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsõnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta,
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem,
és minden láb volt, csupa láb,
és megnõtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén

És ijesztõ volt odalentrõl,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erõsek,
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az elsõ hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!...
És akkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj, - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.


Puszi: Csanádék.

csai írta...

Az mindig jó, ha jó a buli. :)

Kata és Tommy írta...

Arcmosás?!?
Óóóóóóóóóóóóóóóbááááááááár az hatna nálam, de...csak egyszer kellett lezuhanyoznia édesanyának, azóta elég ha mondja....már csinálom is amit kell:-)
Puszillak:Tommy

Eszti írta...

Sziasztok!Örülünk,hogy olvastok minket,már ha tudtok!Anyának jól jönne néhány tanács,hogy az én blogom is olyan csini legyen,mint a tiéd Bius!
Ha jól emlékszem,mi 03.05-én jöttünk haza,voltunk a 106-osban és a 101-esben is!Akkor volt festés az osztályon!
Apával filózunk,hogy hol lakhattok,hogy közel van Fehérvár,Seregélyes és még vonatot is láttok!?Apa azt mondja,Dinnyésen!Tényleg?Mi nem tudjuk,Anya nem ismerős erre,ő várpalotai!:-)
Szóval mostmár tudtok olvasni minket?Elég picik a betűk,de Anya tényleg elég butácska még,ha gondoljátok segíthetnétek nekünk!:-)
Mi is szeretnénk ilyen csilli-villi izéket,meg szép hátteret,ilyesmit!Hatalmas cuppanós nektek és örülünk,hogy rátok találtunk!:-)

Emi és Laci írta...

Hisztiben tuti jók vagyunk, csak szegény szüleink akadnak ki előbb vagy utóbb!
Puszi

"Bius Anya!
Köszi a tanácsot, de kezdem úgy érezni, hogy nálunk semmi sem használ. Azért nehogy azt hidd, hogy verjük Emit, a kézre legyintést is kineveti csak. Viszont a "szépen elmagyarázom mit miért nem lehet" sem működik. Százszor is mondhatom valamire, hogy nem szabad, azért is csinálja! Majd lesz valami! Csak akkor égő ha nyilvános helyen vagyunk, és kivülállók lesik, hogy a "gyerek" nem tud viselkedni!
Puszi: és ha rájössz a tuti nevelési módra akkor oszd meg velem!
Kriszti"

Kati írta...

Lesz ez még rosszabb is. (Bár ne lenne!) Emmus harap, csíp, üt, ha "bedilizik". :s

Egyik kedvencünk.

"Felsírtál, s könnycsepp hullt mennyből a földre,
a hónapok csendjét kis lényed megtörte.
Mamád, ki méhében néked otthont adott,
az élettől egy csodaszép kisleányt kapott.
Mint legdrágább kincsét, magához ölelt,
elfáradt, de ily szép terhet még nem viselt.
Testével érezte, ahogy kis szíved dobban,
s annyira szeretett, hogy nem lehet jobban.
Hálás tekintetét az égnek felemelte,
s legszebb gondolatit mind feléd terelte.
Arcod köré fonta két puha tenyerét,
s néked adta keble mind összes kenyerét.
Sötét volt, csak a békés csend figyelt,
s léted minden kérdésre megfelelt.
Egyszerre lélegzett most anya és lánya,
s érezte, élte már nem volt hiába. "

Még egy kedvenc.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem botlottam meg játékokban
vagy felejtettem el egy altatódal szavait.
Nem aggódtam azon, hogy
a növényeim vajon mérgezőek-e.
Soha nem gondolkodtam védőoltásokon.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem hánytak rám.
Kakiltak rám.
Ettek le.
Pisiltek rám.
Teljes kontrollom volt az elmém felett
és a gondolataim felett.
Egész éjjel aludtam.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem fogtam le egy ordító gyereket,
hogy az orvosok meg tudják vizsgálni.
Vagy beadják az oltásokat.
Soha nem néztem könnyes szemekbe és sírtam.
Soha nem váltam tündöklően boldoggá egy egyszerű
vigyor felett.
Soha nem ültem késő éjszaka,
hogy nézzek egy alvó babát.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem tartottam egy alvó babát csak azért, mert
Nem akartam letenni.
Soha nem éreztem, ahogy a szívem millió darabokra törik,
mikor nem tudtam a fájdalmat megállítani.
Soha nem tudtam, hogy valami annyira pici
olyannyira befolyásolni tudja az életem.
Soha nem tudtam, hogy valakit ennyire tudnék
szeretni.
Soha nem tudtam, hogy ennyire imádnék anyának lenni.

Mielőtt Anya voltam,
Nem ismertem az érzést,
milyen a szívemnek a testemen kívül járnia.
Nem tudtam, mennyire különleges érzés lehet
etetni egy éhes babát.
Nem ismertem azt a kötődést
anya és gyermeke között.
Nem tudtam, hogy valami annyira pici
annyira fontossá és boldoggá tudna tenni.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem keltem fel az éjszaka közepén
minden 10 percben, hogy megbizonyosodjam, minden rendben.
Soha nem ismertem azt a melegséget,
az örömöt,
a szeretetet,
a szívfájdalmat,
a csodálkozást
vagy a sikerét, milyen Anyának lenni.

Nem tudtam, hogy képes vagyok annyi mindent érezni,
mielőtt Anya voltam.