Ma reggel 7-kor fújtam ébresztőt,de állítólag hajnalban is szörnyű voltam és Anya akkor rakott vissza a helyemre miután az Ő fején akartam aludni.
Én erről persze semmit nem tudok.
A reggel a szokásosan telt,ettem rendesen,és még egy fél szelet tortát is bevágtam.
Aztán játék majd főzés Anyával.
Megengedte,hogy segítsek neki és a vége az lett,hogy kipaterolt,mert a felvert tojásba mostam meg a kezemet.
Na ettől lett olyan finom az az ebéd.
Aztán egyszer csk öltöztünk,és közben közölte velem,hogy megyünk a Doktornénihez,megnézi a vállam a pöttyeimet az arcomon,meg megmutatjuk a lábamat is,meg kapok egy szurit is.
Mind ezt úgy mondta mintha csak arról beszélt volna,hogy elmegyünk az OSAM-ba és veszünk kenyeret meg tejet meg kapok játékot is.
Hát az tuti,hogy nem arra számítottam amit kaptam.
ANYA FÁJ BIUSINAK LÁBA.
Azt mondta,majd ha haza érünk tesz rá nekem vizes borogatást.
FÁJ LÁBAM BIDET.
Aztán elaludtam.
Sajnos éppen akkor szakadt az eső mikor kiakartak venni,Anya tartotta az ernyőt csak nem jól,így az arcomra cseppent a víz és felébredtem.
ANYA FÁJ BIDET.
Megkaptam,meg egy kupot is a fenekembe.
De nem fájt sokáig mert fél óra múlva már vígan táncikáltam.
Ebédeltem rendesen,de aludni megint nem akartam.
Fél 3-ra mentünk be a faluba a Klubba.
Megint Anyán lógtam.
Most jó sokan voltunk,meg fáradt is voltam meg a szuri is,de attól függetlenül nagyon bele lendültem,és alig akartam hazajönni.
Az autóhoz Alcsiékkal mentünk és hívtak minket,hogy menjünk be hozzájuk egy kicsit ha van kedvünk.
Volt kedvünk.
Felmentünk Aletta szobájában körülnéztünk,és el is kezdtünk játszani,de Aletta egyre jobban féltékeny lett a játékaira és semmit nem akart nekem odaadni.
Én persze jó kislány módjára önként és dalolva vissza adtam mindent.
Szegény Anyukája meg Apukája teljesen el volt hűlve,hogy Aletta ilyet még egyik kisgyerekkel sem csinált.
Még jól meg is ijedtem és el is pityeredtem amikor egy játékért akkorát sikított,hogy csak na.
Aztán rajzoltunk akkor meg a ceruzákat gyűjtötte be,de volt azért néha olyan amit odaadott nekem is.
Aztán amikor Anya említette,hogy indulunk haza,már álltam is fel és mondtam,hogy HAZSA.
El is aludta abban a pillanatban ahogy az autó elindult.
Most fél 7 és még szunyálok.
Doktor nő.
A csomót továbbra is kenni kell.
Az arcán a foltokra kaptunk krémet,vagy a hideg,vagy a tej,bár ezt Én mondtam a doktor nőnek.
A tejet hanyagolnunk kell.
A lába meg gágog,lúdtalpas.
Tornáztatni kell,meg gyógycipőt venni.
A szurinál csak egy kicsit sírt a vizsgálatok alatt nagyon ügyesen,hang nélkül tűrte.
Megkérdezte a doktor néni,hogy még kell a pelus?
Nem szól ha pisilni kell?
Még a kakit is letagadja.
A klubban megint nagyon Anyás volt.
Ezt most betudom annak,hogy sokan is voltunk,meg a fáradtság,meg a kúp hatása is közre játszott.
A végére azért egész jól belejött,most mindenki nagyon jól érezte magát,mert majdnem úgy söpörtek ki minket a teremből.
Alettáéknál.
Kezdem azt hinni,hogy Biusban van valami amitől minden gyerek azt látja benne,hogy igen is félteni kell tőle a cuccait,vagy el kell tőle venni mindent.
Komolyan mondom,már nem tudom,hogy mit csináljak.
Talán egyedül Áron az akivel nincsen ilyen gond,hogy elvegye a játékot és ebből vita van.
Janikával most megoldódni látszik az ügy,alkalmazkodóbbak lettek egymással szemben.
Ma meg,hát már nem is tudom,szegény Mónika,meg Zsolti,nm győztek Alettára szólni,és mondták,hogy nem csinálja senkivel ezt Aletta.
Ez biztosan így is van,mert a klubban sem láttam még,hogy ilyen lett volna.
remélem nem lesz egy kis nyámnyila csajszika Biusomból,mert akkor megörülök,ha miattam szenved majd.
2009. március 5., csütörtök
2009. március 4., szerda
Egy kellemes meglepetés.
A mai napom elég uncsin indult.Én keltem legelőször.
Aztán ébresztettem Anyát,majd kimásztunk az ágyból és jött Apa is.
Tejcizés és öltözés,majd játék egész de-öt.
Anya főzött,Apa meg befejezte a kutyus helyét.Szombaton hozzuk el,képek biztosan lesznek ezt megígérhetem.
Aztán telózott a Mama,és Anya egy gyors fordulattal átszervezte a programunkat és fél 11-kor elindultunk Seregélyesre a gyógyszertárba meg persze a Mamiékhoz is.
Már az első 2 percben kiakadt Anya mert hasra estem és tiszta sár lettem,így jöhettünk vissza gatyát cserélni.
Ebből már sejthette volna,hogy a bogyó sem lesz meg amit rendelt.
Sebaj a kutyusnak a kaját már legalább beszereztük.
Meg egy kicsit tudtam boldogítani a Mamiékat is.
Hazafelé elaludtam de amikor ki akartak venni fel is ébredtem,így ennyi volt az alvásom mára.
Ebédeltünk és még játszottam is,majd Apa elment ma korábban,és Anya meg is próbált alvásra bírni.El is feküdtünk de nem ment helyette inkább ugráltam mint a verebek.....
Ezt még egyszer megismételtük fél háromkor akkor sem több sikerrel.
Lassan összekészülődtünk és mentünk a Janikához.
Na és aztán ott...

Kaptam egy csodaszép virágot és tortát is.
A gyertyát közösen fújtuk el.
Ettünk is a tortából,nagyon finom lett,ezt Andi sütötte.
Aztán játszottunk.
És ma nagyon jókedvűek voltunk,nem volt vita,na jó egy pici csak,de szépen megegyeztünk mindig.Nagy volt ma az összhang köztünk.
Jókat mókáztunk,együtt sikítoztunk,forgószékeztünk,szóval minden tökéletes volt.
Aztán este lett és hazajöttünk.
Mikor hazaértünk már kezdődött a nyűglődés egyfolytában ANYA SEICS(segíts) volt.
Azért az eszembe jutott,hogy amikor a Janika bilizett,Anya megígérte,hogy ha hazaérünk ráülhetek a bilire,így ezt kértem is,de a belepisilés az elmaradt.
A sok nyügi miatt,már 7-kor zuhizás volt,majd ágyba be és fél 8-kor már aludtam is.
2009. március 3., kedd
Kutyus,meg miegymás.
Tegnapi napom igen érdekesre sikerült.
A de-öttünk amolyan fetrengősre sikerült.
Semmihez semmi kedvünk nem volt,és csak Tv-t néztünk,meg hol itt hol ott feküdtünk.
11-kor el is aludtunk.
Bő egy órát aludtam,aztán ebéd,és ébresztettük Apát is.
Aztán összeszedtük magunkat és Mentünk a papihoz.
Apa segített neki,de a fűl húzkodást sem hagytam ki.
Dédiéktől hoztak el valamit,addig mi is ott voltunk,így dédiztem is egy kicsit.
Aztán mentünk egy nénihez akinek két kisfia van és 7 kiskutyája.
Abból egy már az Én nevemre van írva,ugyanis hamarosan az enyém lesz.
Nagyon aranyosak voltak a kutyusok,nem is féltem tőlük,és legszívesebben a kis kutyusok anyukáját hoztam volna el.
Aztán jöttünk haza elaludtam,majd játék,fürcsi és azért így is fél 10-kor már aludtam.
Reggel ébredés ,öltözés,evés,és jöttek a Mamáék.
Hoztak Apának egy kis ezt meg azt amiből a kutyusnak a helyét meg tudja csinálni.
Egy kicsit maradtak,játszottunk,meg megmutattam a rajzaimat,aztán már mentek is.
Mi meg felöltöztünk,és mentünk ki.

Apa előszedte a lapátjaimat és jót kertészkedtem.
Aztán egy idő után már hiányzott Anya így bevitt Apa hozzá.
Anya éppen takarított,Én meg rögtön be is álltam segíteni .

Aztán elmentünk sétálni,majd bent játszottunk meg buliztam egy újabb zenére.

Egy kicsit hosszú,de Anyának annyira tetszettem,hogy nem bírta abbahagyni.
Annyira nem érthető,de éneklem amit hallok,és ahogy hallom.
No meg téncolok is.
(Közben a forgós székben állt és úgy ugrált)
Majd ebéd,és alvás,amihez semmi kedvem nem volt,viszont 2 perc sem kellett és már aludtam is.
Ébredés után kicsit nyűgi voltam,de kimentünk megnézni Apát.
Ilyen szép házikót barkácsolt össze.
Aztán elmentünk sétálni,majd bent játszottunk meg buliztam egy újabb zenére.Egy kicsit volt hisztike is du-án,de hamar elmúlt.Most még Apát boldogítom.
Csenge barátnőmnek és Emi barátnőmnek.
Derüs az ég ,
felhő sincsen rajta
ma van a születésetek napja.
Mosolyog az ég is,
köszöntelek én is.
Azt kívánom Nektek e szép napon,
ragyogjon Rátok a napfény!
Legyetek boldogok nagyon nagyon!
Csenge!
Nagyon Boldog 5-dik Születésnapot Kívánok!!
Nagyon Boldog 5-dik Születésnapot Kívánok!!
e szép naphoz vezetett,
szívem imádságát suttogja a szeretet.
Kérem a jó Istent,
óvjon, védjen tégedet.
Adjon neked egészséget,
hosszú boldog életet!
Emi!
Nagyon Boldog 2-dik Születésnapot Kívánok!!
legyen mindig veled,
arcod mososlyogjon,
ne lásson könnyeket.
Erő és egészség kísérjen utadon,
nagyon boldog légy minden szülinapodon!
2009. március 2., hétfő
Papának!
*
Megvirradt egy új nap
csodálatos fénnyel.
Szülinapod van ma,
ünneplünk Téged.
*
Szeretnék most néked
szépeket mondani,
gyertyák fénye mellett
ünnepit szólani.
*
Fénylő nap sugarát
kosárban lehozni,
csillagot az égről
lábad elé rakni.
*
Angyali szárnyakkal
felhők fölé szállnék,
s a Göncöl szekérrel
előtted megállnék.
*
Mivel kicsi vagyok
ilyet én nem tudok.
Mást kell kitalálnom,
mégis mit adhatok.
*
Tűnődtem hetekig
mégis mit adhatnék
ami illik hozzád,
s értékes ajándék.
*
Inget,vagy nyakkendőt?
Pezsgőt avagy jó bort?
Ötleteim száma
közel száz felé volt.
*
Mégis elvetettem
minden ötletemet.
Verset írok neked,
ezzel köszöntelek.
*
Minden megvehető
mi kézzel fogható,
szeretet azonban
pénzért nem kapható.
*
Tortán apró gyertyák
jelzik az éveket,
adok hozzá néked
még sok-sok szeretet.
Szeretlek!
2009. március 1., vasárnap
Dórás hétvége.
Szerintem nem kell ecsetelnem,hogy mennyire jó volt,hogy itt volt az én DÓJÁM.
Imádtuk egymást egész hétvégén.
Nagyon sokat motoroztunk,kirakóztunk,rajzoltunk,legóztunk.
Közben voltunk Mamázni meg Papázni is és itt volt nálam Zita néni,hozott szülinapi ajándékot.
Nagyon sok mindent kaptam tőle amit ezúton is nagyon szépen köszönök!
Három plüss kengurut,egy játék tartót,csokit,cukrot,kukit,meg téli fagyit is.
Itt mociztunk és ilyen szépeket ragasztottunk a homlokunkra.
Imádtuk egymást egész hétvégén.
Nagyon sokat motoroztunk,kirakóztunk,rajzoltunk,legóztunk.
Közben voltunk Mamázni meg Papázni is és itt volt nálam Zita néni,hozott szülinapi ajándékot.
Nagyon sok mindent kaptam tőle amit ezúton is nagyon szépen köszönök!
Három plüss kengurut,egy játék tartót,csokit,cukrot,kukit,meg téli fagyit is.
Itt mociztunk és ilyen szépeket ragasztottunk a homlokunkra.Anyukák.
Segítséget szeretnék kérni Tőletek!
Andi Barátnőm,Janika Anyukája kicsit tanácstalan,én meg nem nagyon tudok segíteni neki az ügyben.
Janikának kb 1 hónapja vissza rántották a kukiját,és azóta nem kell neki a pelus,gyönyörűen,ügyesen pisil a bilibe.
Pár napja viszont már a nappali és az éjszakai alvásoknál sem akarta a pelust magára.
Andi úgy gondolta,hogy amíg nem marad száraz alvásoknál addig ad rá.Keresgélt is a neten,olvasgatott utánna és hasonlóakat olvasott.
A Védőnőt is kérdezte,Ő azt javasolta,hogy hagyja el nyugodtan mert amíg lesz alatta pelus be is fog pisilni.
Majd kikérte az Én véleményemet is,de Én Évával értettem egyet.
Közben persze kipróbálták a déli alvást pelus nélkül,és Janik nem is pisilt be míg aludt,de mikor felébredt rögtön az ágyba csúrgott a pisi.
Tegnap viszont ébredés után Andi rögtön kivette,és ráültette a bilire,így nem volt gond,ezt most írta.
És ezt is:
"Nem tudod hogy naplós barátaid mit csináltak, amikor estére is levették a pelust? És a gyerekek hogy aludtak éjjel?
Én attól félek, hogy megijed a Janika ha éjjel bepisil, ágyruha csere, átöltözés.., meg még olyan "fiatal" hozzá. "
Janika Májusban lesz kettő éves.
Szóval akinek van tapasztalata ötlete,legyen szíves segíteni Andinak és Janikának!
Előre is köszönöm!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Egyik kedvencünk.
"Felsírtál, s könnycsepp hullt mennyből a földre,
a hónapok csendjét kis lényed megtörte.
Mamád, ki méhében néked otthont adott,
az élettől egy csodaszép kisleányt kapott.
Mint legdrágább kincsét, magához ölelt,
elfáradt, de ily szép terhet még nem viselt.
Testével érezte, ahogy kis szíved dobban,
s annyira szeretett, hogy nem lehet jobban.
Hálás tekintetét az égnek felemelte,
s legszebb gondolatit mind feléd terelte.
Arcod köré fonta két puha tenyerét,
s néked adta keble mind összes kenyerét.
Sötét volt, csak a békés csend figyelt,
s léted minden kérdésre megfelelt.
Egyszerre lélegzett most anya és lánya,
s érezte, élte már nem volt hiába. "

Még egy kedvenc.
Mielőtt Anya voltam,
Soha nem botlottam meg játékokban
vagy felejtettem el egy altatódal szavait.
Nem aggódtam azon, hogy
a növényeim vajon mérgezőek-e.
Soha nem gondolkodtam védőoltásokon.
Mielőtt Anya voltam,
Soha nem hánytak rám.
Kakiltak rám.
Ettek le.
Pisiltek rám.
Teljes kontrollom volt az elmém felett
és a gondolataim felett.
Egész éjjel aludtam.
Mielőtt Anya voltam,
Soha nem fogtam le egy ordító gyereket,
hogy az orvosok meg tudják vizsgálni.
Vagy beadják az oltásokat.
Soha nem néztem könnyes szemekbe és sírtam.
Soha nem váltam tündöklően boldoggá egy egyszerű
vigyor felett.
Soha nem ültem késő éjszaka,
hogy nézzek egy alvó babát.
Mielőtt Anya voltam,
Soha nem tartottam egy alvó babát csak azért, mert
Nem akartam letenni.
Soha nem éreztem, ahogy a szívem millió darabokra törik,
mikor nem tudtam a fájdalmat megállítani.
Soha nem tudtam, hogy valami annyira pici
olyannyira befolyásolni tudja az életem.
Soha nem tudtam, hogy valakit ennyire tudnék
szeretni.
Soha nem tudtam, hogy ennyire imádnék anyának lenni.
Mielőtt Anya voltam,
Nem ismertem az érzést,
milyen a szívemnek a testemen kívül járnia.
Nem tudtam, mennyire különleges érzés lehet
etetni egy éhes babát.
Nem ismertem azt a kötődést
anya és gyermeke között.
Nem tudtam, hogy valami annyira pici
annyira fontossá és boldoggá tudna tenni.
Mielőtt Anya voltam,
Soha nem keltem fel az éjszaka közepén
minden 10 percben, hogy megbizonyosodjam, minden rendben.
Soha nem ismertem azt a melegséget,
az örömöt,
a szeretetet,
a szívfájdalmat,
a csodálkozást
vagy a sikerét, milyen Anyának lenni.
Nem tudtam, hogy képes vagyok annyi mindent érezni,
mielőtt Anya voltam.