A diós story Neked kicsi lányom,hogy ha egyszer megkérdezed tudd mi történt.(Anya)

Mint ismeretes,szerda de-öt diót kértél.

Mivel tudom,hogy nem rágsz meg semmit már eleve eltördeltem apróbb darabokra.Valószínűleg maradt benne nagyobb darab ,vagy sokat tömtél be,nem tudom.Ott voltál mellettem.

Elkezdtél fulákolni a szokásos módon,aztán egyre jobban.Rohantam vízért,aztán a fürdőbe.Ütöttem a hátadat,fejre állítottalak,belenyúltam a szádba.

Te sírtál,öklendezted visszafelé,nem kaptál levegőt,csuklottál össze a kezembe.

Akkor már sírva kiabáltam,hogy "Istenem segíts rajta kérlek".

Nagy nehezen abbahagytad,kaptál levegőt,láttam,hogy nagyjából oké a dolog,kínáltalak vízzel,majd cicivel.Amikor a cicit elfogadtad és szopiztál akkor gondoltam,hogy már nem lehet gond.

Na rajtam akkor tört ki végképp a pánik,bőgtem,remegtem és láttam rajtad is a rémület jelét.Akkor jutott el a tudatomig,hogy akár a kezem között ..........

Bementünk a szobába,ciciztél tovább,felhívtam Apát.Megpróbált nyugtatni,de csak Ő is ideges lett.

Aztán hosszú szpoi után is csak ültél és bújtál hozzám.Tudtam,hogy még nem jó valami,kicsit furán is nyeltél ezért felhívtam a Védő nőt.

Mondta mennyünk be hozzá.

Ahogy öltöztetni kezdtelek,elkezdtél köhögni,öklendezni,majd fuldoklani,és végül hányni.

Kijött egy nagyobb meg egy kis darab dió.Megint jól megijedtünk,de ezen már hamar túl tetted magad,és mintha mi sem történt volna visszajött a jókedv és a dumálás is.

Azért bevittelek.

Be is hívott bennünket az Éva.

Elmeséltük mi volt,átjött a Doki nő,majd mi mentünk fel hozzá.Azt mondta.Ő hiába is nézne meg nem látna semmit sem.Ír beutalót a gégészetre,meg egy gyermek szakorvoshoz és másnap reggel ott kezdjünk.Terike néni az aszisztense(aki itt lakik a telepen,így velünk nagyon rendes)mondta,hogy nem lenne e jobb ha még aznap bemennénk.

A Doktornő,azt mondta nem ráér holnap.

Aztán amikor végeztünk a Terike néni utánunk jött és mondta,hogy mindenképpen menjünk be az ambulanciára még akkor du-án ne várjuk.

Beszéltünk még Évával aztán hazajöttünk.

Mindenkit értesítettünk.

Aludtál egyet,felébredtél ettél,megjött Apa,öltöztünk és irány be.

Még éppen volt gyerekszakorvosi rendelés.

Egy fiatal Doktornő volt,Bech Mária aki megnézett.Sem elsőre sem másodikra nem volt szimpi.

Jól leszúrt a lábról,hogy nem ehet ennyi idős gyerek olajos magvakat.

Amíg telefonálgatott meg egyeztetett az aszisztensel,kiderült számunkra,hogy nem lesz egyszerű menet.

Rögtön mentünk az osztályra és kaptál branült a karodba amit egy hang nélkül tűrtél.Nagyon okosan viselkedtél.Az egyik teli kémcső vér felét pedig még ki is borította az ápoló nő.

Közben megjött a Doki aki kísért minket mindenhová.Ő egy aranyos fiatalember volt.

Mentünk először a Tüdő röntgenre majd az átvilágításra.

Katasztrófa volt mindkettő.Rettentően sírtál.Én sem bírtam.

Onnét felmentünk a Gége műtőbe ahol már egy egész csapat orvos és Nővér várt.Közben kiderült,hogy ugye kettőkor ettél,így nem lehet azonnal műteni.

Míg vártunk a végleges döntésre az összes orvos,nővér,ápoló,mindenki körülöttünk sürgött,vittek téged,még egy nyuszit is adtak játszani.

Nagyon aranyosak voltak,le a kalappal előttük!!!

Amikor kiderült,hogy legkorábban este 8-kor leszel műthető áthelyeztek bennünket a gégészetre,ki az osztályra.

Apa sajnos oda sem jöhetett be mivel női kórterembe voltunk.Először eljött haza a Fifiért meg pár holmiért.Menet közben döbbent rá,hogy nincs is lakáskulcsa.

Hívott.Közös megegyezés alapján szó szerint betört hozzánk.

Most volt szerencse,hogy a hátsó külső ajtónkba el volt törve a zár és,hogy a belső ajtót nem lehetett bezárni mert nagyon bedagadt a sok párától.

Összeszedte a holmikat,beszélt Mamiékkal és jött vissza hozzánk.

Néha kisétáltunk hozzá a folyosó végére.Jókedved volt szaladgáltál,bohóckodtál egészen addig,míg a fáradtság le nem gyűrt.

Akkor sírtál,fogtad a sapidat pulcsidat és kiabáltad,hogy mennyünk.

Na ekkor már kész voltam.Nem ihattál,nem cicizhettél.Csak sírtál és sírtál és a hazajövőtelen kívül semmit sem akartál.

Nehezen rábeszéltelek menjünk ki Apához.Szorítottad a sapit meg a pulcsi,és így aludtál el a vállamon.

Bő egy órát szundítottál.

Nem sokkal utána jött is érted a beteg hordó fiatalember.

Kicsit csúnya de annál kedvesebb bácsi volt.

Megengedte,hogy a műtő folyosó ajtajáig vigyelek.Ott elvett és bevitt.

Ez volt az a pillanat amit életemben nem fogok tudni kiverni a fejemből.(most is könnyes a szemem)Sírtál és kiabáltál utánam.Apához bújtam és rázkódva remegve sírtam.

Aztán kijjebb mentünk.Jött az altató orvos,aki rögtön le is szúrt,hogy nem kell ekkora drámát csinálni,minden rendben lesz.Próbált megnyugtatni,de nem sikerült.

Visszamentünk a váróba.Apa felhívta a Mamiékat és akkor szegény már Ő sem bírta.Sírt.És persze Őt a Mama vigasztalta,de szerintem biztos Mami is bőgött.

Kb fél órát vártunk tiszta idegbe.Életünk leghosszabb fél órája volt.

Már vissza sétáltunk a műtőhöz is,mert folyton a hangodat hallottuk.Valószínűleg együtt hallucináltunk.

Végre jött két orvos,már utcai ruhában akik mondták,hogy végeztek már ébresztgetnek.

Majd jött a doktor nő a ruháidért és utána kijött elmondani,hogy jól vagy nem találtak semmit de pénteken újra meg kell csinálni.

Készek voltunk.Alig vártuk,hogy láthassunk és a karunkba foghassunk.

Kijött a beteghordó szólt,hogy menjek.

A Doki bácsi ölében üldögéltél és utánam sírtál.

Magamhoz öleltelek és onnéttól megszűnt egy kicsit a világ,nem tudom mi történt ki mit mondott.

Megjött értünk a kísérő doki,meg a mentő és menni kellett.

Mentővel vittek átt az intenzívre.

Ott megint kivettek a kezemből,és elvittek,megint hallottuk ahogy sírsz.

Aztán jöttek értem,beöltöztem és egy szobába vezettek.Egyedül voltál,akkor már az infúziót bekötötték a másik kezeden meg rajta volt a műszer .

Nyakig betakarva feküdtél,rémülten,sírva néztél rám,hogy most mégis mi a fene történik veled.

Próbáltalak vigasztalni,magyaráztam,hogy miért van ez,hogy mi fog történni,hogy nagyon szeretünk,és nem lesz semmi baj sem.

Biztosan egy szót sem fogtál fel az egészből,mert folyton csak fel akartál ülni,és hozzám bújni.

Végül a nővér megkegyelmezett és kivehettelek.

Sajnos elaltatni nem tudtalak sehogy sem.Mikor a két óra letelt még a cicizésre is engedélyt kaptunk de akkor sem tudtál elaludni.

Ha be is szundítottál amint megmoccantam már fel is ébredtél.Tudtad,hogy ott foglak hagyni.

Végül 3/4 11-kor haza küldtek.

Otthagytam a cuccaidat és Fifit.

Ahogy mentünk kifelé,még hallottuk a sírást.

Biztos voltam benne,hogy kapsz valami nyugtató félét,így egy kicsit könnyebb volt.

Hazafelé és itthon is csak sírtam.

Még összepakoltam másnapra a holmijainkat,meg fürdés és haj mosás aztán lefeküdtünk.

Valószínűleg hamar beájultunk mert akkorra már olyan ideg állapotban voltunk,hogy gondolkodni sem nagyon tudtunk.

Egy hihetetlen pocsék éjszaka után,fél 6-kor felkeltem.Még pakolásztam,ébresztettem Apát,Ő is összekészült és már mentünk is hozzád.

Alig vártam,hogy láthassalak.

Miután a nővérke szólt,hogy mehetek,beöltöztem.Ő kihozott a szoba előtti folyosóra,így Apa is láthatott,bár ajtón keresztül és messziről.

Rohantam be,és csak öleltük egymást percekig.

Kérdeztem mi volt éjszaka azt mondták minden rendben volt,végig aludtad az éjszakát.Haha,nyugtatóval könnyen megy.

A de-öttöt veled töltöttem,jól ettél,sokat szopiztál,és játszottunk.

Kiküldtek amikor a vért vették tőled,Apa már nagyon aggódót,tiszta ideg volt,hogy mi van.Mikor végeztek Apa ment be.
Sajnos nem sokáig maradt,mert sírtál utánam.

Ezek után mentünk az újabb tüdő röntgenre illetve átvilágításra.
Apa ment minden hová,Én meg kintről hallottam a sírást,sikítást.Majd a szívem szakadt meg.És tudom,hogy Apa még rosszabbúl érezte magát.

Ezek után vissza az intenzívre.
Játszottunk,kaptunk legót.Rábeszéltelek Apa had jöjjön be játszani.
Bement.
Ismét nem sikerült sok időt együtt lennetek,mert hozták az ebédet amit sürgősen meg kellett enned,mert siettek visszavinni a tálcát.

Aztán nagy sokára kiderült,hogy jók az eredmények így kikerülünk az anyás szobába.

Fél kettőkor átmehettünk a Mikulás ünnepségre.
Élvezted,örültél,kiabáltál.

Aztán fél három körül kimehettünk a szobába.

Jött a Keri is és végre Apával is találkozhattál.
Maradtak egy kicsit,aztán hazajöttek.Apa már nagyon fáradt volt,szegény egész nap ott álldogált a folyosón.Annyira sajnáltam Őt is,nagyon rossz volt.

Később megtudtuk,hogy valószínűleg nem lesz második műtét,rögtön hívtuk is Apát.

Du-án még bejöttek Mamiék is.Eléjük kiabálva szaladtál,Papa,Mama,könnyes volt az Ő szemük is mikor odaértek hozzám.
Hoztak enni,meg inni.Beszélgettünk velük a folyosón.

Aztán elmentek,mi olvastunk,meg beszélgettünk a szobatársunkal.
Egy 3 hónapos tündéri kisfiú Levente és Anyukája.Megszerettük Őket.

Az éjszakánk pocsék volt.Vártam a reggelt a vizitet,és Apát.

7 előtt keltünk,később hívtuk Apát,már úton volt,pedig úgy volt,hogy csak akkor jön,ha már tudunk valamit.Nem bírta nélkülünk.Jobb is volt,mert nekünk is nagyon hiányzott,és annyira jót játszottatok,boldog voltál,mosolyogtál.
Ez még jobban össze fonta az eddigi kapcsot köztetek.

A vizit,hát először egy doki bá volt,Ő nem mondott semmit,csak,hogy a tüdőd tiszta,meg megismerte Fifit.

Aztán jött az ellátós aki szólt,hogy felveszi az adatokat és mehetünk fizetni a szobát mert megyünk haza.
Apa éppen a folyosón volt,szaladtam hozzá a jóhirrel,és meg is kértük,hogy menjen átt fizetni. Leviék is mentek így az övékét is befizette.

Onnéttól már csak arra vártunk,hogy jöjjenek végre vizitelni.
Dél volt mire jöttek.Megkaptuk a haza jöveteli engedélyt.

Kiszedettük a branült.Ez jobban fájt mint amikor felették.

Végül egykor kaptuk meg a zárót de addigra már tűpárnákon ültünk.

És végre jöttünk haza.

Ahogy kiértünk a korházból,mindannyiunkat megszállt valami hatalmas könnyedség.A haza út felét végig vigyorogtad,csak úgy,rám néztél és már mosolyogtál is.

Itthon nagy örömmel rohantál egyik játéktól a másikig.
Végre itthon vagyunk!!!

Úgy érzem ez elég nyers ,de még így is fájt róla írnom.
Talán egyszer elhalványul.
És nagyon reméllem,hogy soha többé nem kell ilyenről írnom!!!